TheVampsOnline » egy magyar honlap a fantasztikus brit zenekarról

 

The Vamps

A The Vamps 2012 elején alakult, és novemberben leszerződtettek a Mercury Records nevű kiadóhoz, ám a banda története igazából már 2011-ben megkezdődött.
James McVey már a Prestige menedzsment dolgozói, Richard Rashman és Joe O'Neill szárnyai alatt dolgozott, amikor a YouTube-on keresztül Bradley Simpsonra bukkant, aki a duó frontembere lett. 2011 utolsó hónapjaiban megírtak, és felvettek néhány dalt, a következő évben azonban megismerkedtek Tristan Evans-szel, s egy közös ismerős bemutatta őket Connor Ball-nak. 2012 közepén kezdtek feldolgozásokat tölteni a videómegosztó oldalra.
2013 elején meghívást kaptak a McFly-től, hogy legyenek a turnéjuk előzenekara, később pedig néhány fesztiválon is játszottak pár dalt, olyan előadók előtt, mint a The Wanted, Little Mix, vagy a JLS.
Az első áttörést azon év nyarán hozta meg számukra az élet. Első stúdiódalukat, a Wild Heart-ot július 22-én töltötték fel csatornájukra, és két nappal később már 46 ezres nézettséggel büszkélkedhetett. A fiúk nem álltak meg, augusztus 6-án újabb dalt adtak ki, már videoklippel együtt, amely a Can We Dance címet kapta, s két hét alatt egymillió embert vonzott be. Kislemezként szeptember 29-én jelent meg, és az Egyesült Királyság eladási toplistájának második helyén debütált.
Novemberben bejelentették, hogy az első stúdióalbumukat Húsvét környékén fogják kiadni, és a Meet The Vamps végül április 14-én került fel az iTunes-ra és a boltok polcaira.
2015. februárjában a The Vamps tagjai bejelentették, hogy saját lemezkiadót indítottak a Universal Music és EMI Records segítségével, ahová azonnal leszerződtették a The Tide nevű amerikai pop-rock bandát. A kiadó neve csupán októberben látott napvilágot - a céget Steady Records-ra keresztelték.
A csapat második stúdióalbuma, a Wake Up 2015. novemberében jelent meg, amit januárban egy világturné követett. A koncertkörút brit részein második leszerződtetett bandájuk, a New Hope Club töltötte be az előzenekar pozícióját. 
2016. januárjában a mozivásznakra is megérkeztek, hiszen ők énekelhették fel a Kung Fu Panda 3. betétdalát, amely a Kung Fu Fighting címet kapta, és egy videó is készült hozzá.
A srácok 2016. október 7-én harangozták be harmadik stúdióalbumuk első kislemezének érkezését, amely egy héttel később meg is történt, így napvilágot látott az All Night, amit a norvég DJ, Matoma közreműködésével készítettek. 
Az október nem csak emiatt volt nagy hónap számukra, 20-án megjelent ugyanis első önéletrajzi könyvük, a The Vamps: Our Story 100% Official, amelyet még hónapokkal előtte jelentettek be.
A Matomával közösen kézsült dal természetesen megtalálható a Night & Day-en, amely végül egy duplaalbum lett, második része pedig egyelőre bizonytalan időpontban érkezik. 
Első kislemeze azonban már elérhető: a Personal, benne Maddie Lindemann-nel, október 13-án debütált.
Karrierjük során olyan neves előadók előzenekaraként léptek fel, mint Taylor Swift, vagy a The Wanted, míg a 2017-es Little Mix turnén is a csajokkal tartottak Európába, de több saját koncertkörúton is túl vannak már. Következő, a Night & Day Tour 2018. áprilisában veszi kezdetét. 

» Tagok
» Diszkográfia
» Turnék FELTÖLTÉS ALATT!!!
» Díjak  
» Hivatalos oldalak
» Interjúk

 
KIK EZEK A SRÁCOK?

Bradley Simpson, James McVey, Connor Ball és Tristan Evans - ez a négy fiú alkotja a brit The Vamps nevet viselő együttest. Karrierjüket a YouTube-on kezdték, majd első eredeti daluk, a Wild Heart és debütáló kislemezük, a Can We Dance megjelenése után egyre több emberhez jutottak el. A két szám felkerült bemutatkozó stúdióalbumukra, a Meet The Vamps-re, amit egy évvel később a Wake Up követett. Jelenlegi korongjuk a Night & Day című duplalemez, aminek első része, a Night idén nyáron érkezett a polcokra.

» Többet szeretnék!

 
MEGJELENÉSEK

ÁPRILIS

Április 14. - Night & Day turné - Sheffield
Április 16. - Night & Day turné - Bournemouth
Április 17. - Night & Day turné - Cardiff
Április 20. - Night & Day turné - Newcastle
Április 21. - Night & Day turné - Glasgow

 
CHAT

Kérlek, a folyamatos fejlődés érdekében írd le véleményed az oldalról!

 
JELENLEGI PROJEKTEK

Night & Day Tour
Típus: koncertkörút
Státusz: 2018. áprilisában indul
Infók: {katt}

Personal 
Típus: kislemez
Megjelenés: 2017. október 13.
Megveszem: {katt}
Spotify: {katt}

Too Good to Be True (The Vamps, Danny Avilla, Machine Gun Kelly)
Típus: kislemez 
Megjelenés: 2018. 
Megveszem: {katt}
Spotify: {katt}

Night & Day - Day Edition
Típus: stúdióalbum
Megjelenés: 2018. nyár
Megveszem: {katt}

Night & Day - Night Edition
Típus: stúdióalbum
Megjelenés: 2017. július
Megveszem: {katt}

 
ELIT CSERÉK

Ha az oldalad igényes, letisztult és gyakran frissülő, jelentkezz a chatben!

 Képtalálat a következőre: „imagine dragons” Képtalálat a következőre: „demi lovato icon”          

Vár: MARGOTROBBIE

Szüneten: DUALIPA

 
OLDAL ADATOK

Nyitás: 2014. június 21.
Újranyitás: 2017. október 13.
Téma: The Vamps rajongói oldal
E-mail: TheVampsOnlineHU@hotmail.com 
Szerkesztő: Bernadette

Az weblap csak és kizárólag egy rajongói oldal célját szolgálja, semmilyen kapcsolatban nem áll a bandával és menedzsmentjükkel, sem a kiadóval. Célja, hogy minél több emberrel megismertesse a srácok zenéjét.
A weblapon belül minden saját írás, illetve fordítás, így engedély nélküli másolásuk tilos!

 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon