Újranyitás!2017.10.13. 08:03
Üdvözöllek, kedves látogató! <3
Iszonyatosan furcsa most elkezdeni ezt a bejegyzést - mintha egy kicsit "hazatérnék". Mint láthatjátok, több, mint három éve nem volt mozgás az oldalon. Több, mint három éve nem foglalkoztam a TheVampsOnline-al, de ezalatt az idő alatt rengetegszer gondoltam rá. Nem egy, nem két alkalommal megfordult a fejemben, hogy talán újra kellene nyitnom, mert, hiszitek vagy sem, de iszonyatosan hiányzott.
Amikor 2014. nyarának végén befejeztem, vagy inkább felfüggesztettem az oldal szerkesztését, annak az érettségi volt az oka. 2014-ben ugyanis elkezdtem utolsó évemet a gimnáziumban, és biztos voltam benne, hogy a honlap már nem férne bele az időmbe; ha pedig mégis, attól tartottam, az egyetem mellett majd nem maradna rá energiám.
Most, három évvel később már biztos vagyok benne, hogy de, van rá energiám. Mert a The Vamps-et továbbra is nagyon szeretem (sőt, talán még inkább, mint korábban), és pályafutásukat az oldal nélkül is folyamatosan követtem, azzal a különbséggel, hogy nem adtam át másoknak. De rengetegszer ott volt a fejemben a gondolat, hogy én át akarom adni. Hogy én vissza akarok térni a TheVampsOnline-ra. És ezért most itt vagyok, és ezt a posztot pötyögöm.

Amikor pár nappal azelőtt elkezdtem a menüpontok kiegészítgetését, feltűnt, hogy a G-Portálon rengeteg minden megváltozott. Legfőképpen az, hogy alig maradt aktív oldal - de ahelyett, hogy ez eltántorított volna, még jobban ösztönzött arra, hogy kezdjem újra, vagy folytassam (ki minek nevezi), és legyek egy azon kevés szerkesztő közül, aki "hű marad a gyökereihez", és aki ezen a platformon üzemelteti a honlapját, és közvetít tartalmat a célcsoport, adott esetben a magyar The Vamps rajongók felé.
Sokat gondolkodtam azon, vajon töröljem-e a három évvel ezelőtti híreket - hiszen a tárhely, ahová feltöltögettem a képeket, már megszűnt, rengeteg videót eltávolítottak, vagy épp priváttá tettek. De aztán arra a döntésre jutottam, hogy nem fogok úgy tenni, mintha az oldal múltja meg sem történt volna, mert igenis, megtörtént, és ha csak két hónapig is tartott, akkor is büszke vagyok minden egyes cikkre, amit közzétettem.
Végezetül már csak annyit szeretnék írni, hogy nagyon reménykedem benne, hogy ha ismered a srácokat, máskor is visszatérsz ide, ha pedig nem, akkor körülnézel, elolvasod az interjúkat (amik egyébként folyamatos bővítés alatt állnak!), vagy épp utána nézel a diszkográfiának... vagy csak simán visszanézel párszor, hogy képben maradj. :)
Jó szórakozást kívánok! Ölelés!
The Vamps Takeover - 4. rész2014.08.29. 11:57, Bernadette
Az AwesomenessTV csatornájára tegnap felkerült a The Vamps Takeover legújabb, negyedik része, amiben James előad egy eddig sosem hallott dalt, amit 15 éves korában írt.
Beszélgetés a Pop Entertainmenttel2014.08.27. 22:42, Bernadette
A Pop Entertainment is meginterjúvolta a srácokat augusztus 23-ai fellépésük előtt. Szó esett a turnézásról, koncertezésről, stúdiózásról, és arról, mire készülnek a jövőben.
Jessica Norton interjúja2014.08.27. 21:32, Bernadette
A fiúk az Arthur Ashe Gyermeknap előtt Jessica Nortonnal, a Camera By Her Side műsorvezetője is beszélgetett a srácokkal, és elárulták, mire számíthatnak a fellépésükről, valamint többek között azt is megtudtuk, hogy mi a reakciójuk, ha meghallják a saját dalukat az Egyesült Államokban.
A The Vamps társult a Nintendo-hoz!2014.08.26. 22:00, Bernadette
A Tomodachi Life nevű Nintendo-játékban létrehozhatod saját karaktered, és úgy irányíthatod az életét, ahogy csak szeretnéd. A kitalált világ lakosai közé most négy új arc érkezett - mégpedig a The Vamps másolatai, a srácok ugyanis nemrég társultak a céghez:
"Nagyon izgatottak vagyunk, hogy együtt dolgozhatunk a Nintendo-val ezen a kampányon, a Tomodachi Life egy vicces játék, és nagyon jó volt létrehozni a saját Mii karakterünket. Mindig magunkkal visszük a Nintendo 3DS konzolokat a turnéra, hogy elviselhetőbbé tegye a hosszadalmas utazást, és mióta elkezdtük játszani, remekül szórakozunk vele! A játék zenei része a kedvencünk, és imádtuk megírni a szövegeket a dalokhoz, amiket a Mii figurák eljátszottak a koncertteremben, és megszólaltatni őket - Connor Mii karaktere azt mondja, hogy 'yeeee rendben!' amikor boldog. Alig várjuk, hogy megtudjuk a rajongóinktól, mi történik velünk a saját Tomodachi szigeteiken!"
Saját fordítás!
|